Skip to content
2012-07-27 / mariablogja

Paranoid téveszméket feltételez Orbánnál az ex-fideszes Fodor Gábor

Képzelt ellenségek, rettegő bizalmasok, gátlástalanság, az ellenállás megtorlása – a Fidesz alapítói közül nem Orbán az első, akin az elmebaj jeleit véli felfedezni a környezete. Fodor Gábor kijelentéseire azért érdemes odafigyelni, mert a Fidesz alapító tagjaként több, mint 25 éve ismeri Orbán Viktort, és láthatta a folyamatot, amely során a miniszterelnök liberális demokratából a diktátorokra jellemző személyiségjegyeket mutató vezetővé változott.

Ezt mondta Fodor az ATV július 26-i műsorában:

*

“Orbán Viktor a teljes szétesettség képét mutatta az elmúlt napokban. [...] Minden napra jutott egy megdöbbentő mondat. [...] Egyébként ezek küldetéstudatos gondolkodásmódok. Messianisztikus gondolkodásmódok, amelyek mindig veszedelmet, mindig bajt hoztak az emberiségre, mindig rossz irányba vezettek egy országot. Látni kell, hogy óriási bajok vannak Magyarországon, és egyszerűen azt érzékelem ebből a konzultációsorozatból, hogy a miniszterelnök nem tudja, hogy ma mi van Magyarországon, és nem tudja, hogy milyen helyzetbe került a nemzetközi gazdasági és politikai porondon. Nem látja reálisan. Nincs reális helyzetértékelése.”

*

Milyen jelekre figyeljünk, ha azt gondoluk, paranoid téveszméktől, messiás-komplexustól szenvedő emberrel van dolgunk?

*

A diktátorok és terroristák pszichéjének tanulmányozására, pszichoprofiljuk megalkotására szakosodott, az USA kormányának politikai pszichiátriai főtanácsadójaként dolgozó, Asszad, Szaddam, Milosevics, Kadhafi elnökkel is foglalkozó Jerrold Post hvg.hu-nak adott interjújából megtudhatjuk.

A professzor szerint a mindenkori diktátorok, terrorista vezérek, maffiafőnökök pszichéje négy alapvető közös elemet mutat. Az első elem a messianisztikus küldetéstudat, amely az átlagemberéhez képest hatványozott énközpontúságot takar. A második szimptóma a paranoia egy fajtája – a diktátortípus az őt ért legkisebb kudarcért is másokat okol, és folyton ellenséget keres vagy épít. A harmadik alapvonás a normális emberéhez képest beszűkült lelkiismeret és az ennek hiányából származó gátlástalanság. A negyedik elem a legszűkebb környezet tagjainak a lelki terror alatt tartása, az uralom megszerzésének és birtoklásának különleges képessége, az ellenvélemények megtorlása.

*

Jellemző a professzor szerint az is, ahogy a diktátor a közvetlen környezetébe tartozó embereket kiválasztja. Annak ellenére, hogy ő maga pszichopata vagy neurotikus, általában elemi tehetségű pszichológus: csak olyanokat enged közel magához, akiknek felmérte a pszichoprofilját, és tudja, érzi róluk, hogy totálisan az uralma alá hajthatók. A közvetlen környezet tagjai között folyton jutalmaz és büntet, ezáltal megteremti az állandó feszültség légkörét. Bárki bármikor kihullhat a belső körből, de előre kiszámíthatatlan, hogy ki és mikor válik kegyvesztetté vagy kedvenccé. Ennek a játéknak a következménye, hogy a környezet tagjai elveszítik eredeti énjüket, kezdenek olyannyira alkalmazkodni a diktátorhoz, hogy szinte klónokká válnak.

Egy diktatúra természetéhez tartozik az is, hogy a legfelül gyakorolt megfélemlítés az idők során leszivárog a társadalom aljáig. A vezér tanításainak a környezetre gyakorolt mágikus hatásának megsokszorozásáról, a széles közvélemény agyába ültetéséről, az ellenséggé nyilvánítottak lejáratásáról egy állandóan terebélyesedő, az érzelmekre ható, a másként gondolkodókat megalázó propagandagépezet gondoskodik a diktatúrákban.

További közös jellemzője a Post által vizsgált személyeknek a félműveltség volt, függetlenül attól, hogy egyébként lehettek intelligensek, okosak, vagy buták, egyszerűek. A professzor elmondta, hogy ezek az emberek legyőzhetetlennek hiszik magukat, nincs realitásérzékük tetteikkel, azok nyilvánvaló következményeivel kapcsolatban. Saját szavaik erejét kolosszálisnak vélik, noha kívülről hallgatva beszédeiket, hemzsegnek bennük az intelligens, tanult emberhez méltatlan ostobaságok és ellentmondások.

Beszédeiknek ugyanakkor mindig integráns részei a létező vagy kitalált ellenség, a diktátornál erősebb, okosabb ellenfelek, különösképpen a sikeres nem diktatorikus berendezkedésű államok. Szintén közös vonása a beszédeknek a nyugati demokráciák lejáratását szolgáló tirádák, a szemtelen, fenyegető hangvétel.

Egy demokratikus, átlátható társadalomban a törvények, az alkotmányos fékek és ellensúlyok állják útját diktatúra kialakulásának – mondta el Post a hvg.hu-nak. Az európai demokráciákban a parlament, a bírósági és a többi hatalmi ág, különösképpen a média függetlensége állít leküzdhetetlen akadályt a diktátori elme kibontakozása elé. Ám azokban az országokban, ahol az országoknak a történetéből nem következik a valóságosan működő demokrácia iránti igény, nincs az egész társadalomba beleivódott demokratikus hagyomány, a demokrácia eszméje nem integráns része a kultúrának, nincs a szabadságát természetesnek tartó, a médiát maga mögött tudó civil társadalmuk – ott teret kaphatnak a diktátorok.

Ezekben az országokban a diktátorok elhitetik magukkal és közönségükkel is, hogy demokráciát, a nyugati típusúnál magasabb rendű demokráciát irányítanak. Azokat pedig, akik ezt kétségbe vonják, a nép, a haza, a nemzet ellenségévé nyilvánítják, a propagandagépezet segítségével megszégyenítik, megpróbálják megtörni őket.

*

*

A beszélgetés kétszer 10 percesre vágott változatát nem csak Kálmán Olga elképedt arcjátéka miatt érdemes végignézni, hanem amiatt is, mert Fodor Gábor hiánytalanul felsorolja Orbán Viktornak az elmúlt napokban tett elképesztő kijelentéseit:

*

*

*

Nem Orbán az első

A Fidesz alapítói közül nem Orbán az első, akin az elmebaj jeleit véli felfedezni a környezete. Kövér László 2004 májusában pert nyert Veér András pszichiáter ellen a jó hírnévhez való joga megsértése miatt indított perben. A bíróság szerint Veér megalapozatlanul állította azt egy újságcikkben, hogy a fideszes politikus mentálisan beteg, és e betegség tünetei egyre súlyosbodnak.

Veér András az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója volt, 2001 decemberében mentette fel posztjáról az Orbán-kormány egészségügyi minisztere. A cikk, amelyben azt állította, hogy Kövér paranoiától szenved, a Népszava 2002. április 3-i számában jelent meg, “El a kezekkel Kövér Lászlótól” címmel.

Forrás:


http://hvg.hu/velemeny/20110427_diktator_agya_interju

http://www.origo.hu/itthon/20040513kover.html

http://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=52994

Kép: marvel.com

*

About these ads

11 Comments

Leave a Comment
  1. Bon / Jul 27 2012 8:38 pm

    Érdekes, pár évvel ezelőtt gyurcsányinál a messianisztikus küldetéstudat pozitív dolog volt… Hát igen, a kettősmércét alkalmazók mindig úgy tudják forgatni a szavakat, ahogy nekik tetszik

    • mariablogja / Jul 27 2012 8:59 pm

      Szerintem Gyurcsánynál soha nem került szóba az, hogy diktatúrát akar építeni.

      Volt neki is jópár hibája, mentális problémákat is emlegettek az ellenzék soraiban, de arról szó se volt, hogy egy kézbe vonta volna a döntéseket és be akarta volna dönteni a demokráciát.

  2. Lexsss / Jul 28 2012 1:24 am

    Érdekes dolgok ezek. Egyébként nem is annyira látszik meg Budapesten az, hogy mekkora bajban az ország. Az ember utazik a tömegközlekedésen, hallani ilyen olyan véleményt. Vannak negatívak és pozitívak a jelenlegi kormányról. Azonban más lesz a helyzet akkor, ha vidékre utazunk. Az emberek elégedetlenek, nem tudnak kijönni a jövedelmükből, nincs elég pénz a megélhetésre. Sokan sírják vissza a régi rendszert. Nem, nem a kommunizmusra gondolok, hanem a szocializmusra. Persze sokaknak összefolyik a kettő, pedig nem kellene.
    Szocialista országként azért volt munka, tudtál félretenni pénzt, volt egy jó mezőgazdaság… Nem sanyarogtak az emberek a magas adók miatt stb. Most? Most demokrácia van. Több lehetősége van a fiatalnak úgymond fiatalnak lenni, de kérdezem én: Hány réteg van most Magyarországon? Régen voltak a szegények, a középosztály, és a gazdagok. Most a középosztály eltűnőben van. Vannak a szegények, akik egyre többen lesznek, és vannak a gazdagok akik pedig nagyon de nagyon gazdagok. Kit fog tudni lehúzni adóval a kormány? A szegényeket? Azokat kevésbé. A gazdagoknak van annyi eszük, hogy úgy forgatják a pénzüket, jól járjanak. Akkor ki marad? vagy mi marad? Senki és semmi? El lehet törölni az országot a térképről.
    Ne értse senki félre. Nem vagyok híve a szocializmusnak, mert értelem szerűen annak is volt hátránya. Ám azt se állítsa nekem senki, hogy a jelenlegi rendszer/helyzet annyira jó és fényűző.
    Amit Orbán folytat az vicc. Van több olyan ismerősöm aki a fidesz rendszerhez húz. Isten lássa lelkét, ő dolga. Panaszkodtak nekem, hogy mennyivel csökkent a fizetésük, van akinek 30 ezer ft-al. Mondtam neki(k), hogy én nem szavaztam rájuk, akkor is mondtam, kutya világ lesz, gondolkodjatok. De így Gyurcsány meg úgy Gyurcsány. Ennyi volt az összes hozzáfűznivaló. Azt persze ők is elfelejtették, hogy amit Gyurcsány letett az asztalra ilyen olyan csomagok, talán az tartotta az országot a térképen, és Bajnai még az ő mentőcsomagjait alkalmazta, hogy ne lepjen minket az a bizonyos sz.r.
    Most egyébként olyan világot élünk, aki nem nyal, az kimarad. Szegény Hofi ha még élne… Bár jobb, hogy ezt nem élhette meg!
    Rólam csak annyit, hogy a Fidesz kormány 2010-es nyerése után, júliusban megkérdezték a munkahelyemen, hogy hajlandó vagyok-e belépni a Fideszbe? Közöltem, hogy nem, így most több mint két éve nincs rendes munkahelyem. Egy olyan jó ajánlólevelet kaptam a volt cégemtől, hogy nem vesznek fel azóta sehova sem. Így szóró-lapozok és mosogatok, hadd ne írjam le milyen diplomával. Egy szerencsém, hogy a szülők és a testvérek szűkös segítségére számíthatok, a havi keresetem kipótolják közösen annyival, hogy éppen megéljek, de ha ez nem lenne már én is csöveznék valamelyik aluljáróban.

    • mariablogja / Jul 28 2012 10:32 am

      Pár kiegészítést tennék hozzá:

      1. Az emberek nem a szocializmust sírják vissza, hanem a kiszámíthatóságot és a létbiztonságot. Ha ezt ma megtalálnák – mint ahogy bármelyik nyugati típusú demokráciában meg is találják az emberek – akkor nem hivatkoznának arra a korszakra, amelyikben a létbiztonság az ő számukra is adott volt.

      2. A demokrácia nem a szocializmus ellentéte. A demokráciából nem következik az, hogy az emberek alól kihúzzák a stabil talajt. Sőt, pont ellenkezőleg. A valóban működő demokráciákban az emberek átélik azt, hogy kellő megfontoltsággal és józan ésszel kézben tudják tartani a saját sorsukat, akik pedig a bizonytalanságba akarják kényszeríteni őket, hogy ezáltal uralkodhassanak felettük, azoktól vissza tudják vonni a hatalmat.

      3. Gyurcsány a vagyona ellenére is demokrata, amit a jelenleg az országot vezető szűk körről nem lehet elmondani. Gyurcsány legfőbb bűne a csapnivaló kormányzati kommunikáció és a pocsék énmárkázás volt.

      4. A szocializmusban nem voltak “szegények”, “középosztály” és “gazdagok”. Ezeknek a csoportoknak a klaszikus megfelelője ma a “proletariátus”, a “középosztály” és a “tőkések”. Középosztály és tőkések, mint definiálható osztályok a társadalomban, egyáltalán nem voltak.

      5. A szocializmusban az anyagi helyzetüket tekintve nem volt jelentős különbség a “munkás”., a “paraszt” és az “értelmiségi” osztály jövedelme között. “Középosztály” és “tőkés” pedig nem volt. A szembetűnően magas jövedelemre szert tett emberek nem az osztályhoz tartozásuk miatt, hanem a korrupció által tettek szert a kiváltságaikra.

      *

      6. A munkahelyedről nem “ajánlólevelet” kellett volna kérned, hanem az ott eltöltött idő igazolását, felsorolva, hogy az alkalmazásod ideje alatt mely időpontokban milyen munkakörben, milyen kompetenciákkal és felelősségi körrel alkalmaztak. Ez az igazolás egy érzelmektől és indulatoktól mentes, tényszerű felsorolás kellett volna, hogy legyen, és a régi MT. szerint minden munkáltatónak kötelessége volt, hogy a felmondást követő meghatározott időn belül ezt az alkalmazott kérésére kiadja.

  3. sea / Jul 28 2012 11:31 am
  4. Noszticzius Judit / Jul 29 2012 5:47 am

    Sem-sem birjunk Orbán diktatúráért !!!!>:-(((///

  5. Turul / Jul 30 2012 11:08 pm

    Ez baromság…. Áruló köcsög Fodor is, mindig is az volt…

  6. lényeglátó / Aug 3 2012 2:59 am

    “Az önkény rendszerint karöltve jár az ostobasággal!” Széchényi!

  7. lényeglátó / Aug 27 2012 5:31 am

    Gondolnátok? Platón ismerte őket!(Állam, című könyv!) Amit a diktátorokról ír, az ma is illik mindre! Azonos betegség, azonos kórkép! Sztálin pl ki írtotta munkatársait is! Elég bűnük, és indoka volt! “Az önkény karöltve jár az ostobasággal! Üzeni néktek Széchényi, ma se tudja mindenki! Ebbe bízhatunk! Saját ostobasága lesz segítségünkre!

  8. Steve / May 26 2013 10:29 pm

    Ha Orbán megalomániás, gátlástalan és embereket semmibe vevő diktátor lenne, akkor nem ment volna le a költségvetési hiány 1.9%-ra, nem állt volna meg az adósság növekedése, nem lett volna végtörlesztés, stb. Az sem látom, hogy a körülötte levőket paranoiás módjára össze-vissza váltogatná — ugye azzal szokták vádolni, hogy 25 éve ugyan azok veszik körül.

    Akkor hogy is van ez? Egy vád és annak ellentettje nem lehet igaz egyszerre.

    Szerintem inkább arról van szó, hogy a Gyurcsányi barátunk uralma alatt majdnem totálisan tönkretették az országot és kevés hiányzott, hogy a spanyolok, görögök sorsára jussunk. Ehhez képes gyökeres változás kellett, már nem lehetett udvariaskodni, mint 2002-ben.

    Fodor Gábor egy buta, nem túl intelligens senki, azzal együtt, hogy az SZDSZ nevű részvénytársaságban növelte a bevételeit. Ha valaki az SZDSZ-ben hosszabb ideig kibírta, nem lehet épeszű és ép morlitással rendelkező ember.

Trackbacks

  1. New opposition communication is shaping up in Hungary « Hungarian Spectrum

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Connecting to %s

rasputyn

Just another WordPress.com site

Szabad Riport

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.

That girl

lost in Stockholm

háztartási lexikon

A lap bemutatja a háztartás praktikáit

szendamondja

"Két végtelen van a Világegyetemben, az Idő és az Emberi Ostobaság" - A. Einstein

Pusztaranger

Neues aus Ungarn

Orbánról

Orbánról blog Orbán Viktorról szól.Személyes véleményt és cikkeket, híreket tartalmaz Orbánról'

hungarianvirus

Terjedünk, mint a VíRUS!

Komló Média

A komlomedia.hu blogja. A bulvár kicsit másként

Labanc Kurír

A labanc szatíra magazinja

Hortobágy madárfotós Blog

Sakertour hírek madárfotósoknak (www.sakertour.com; E-MAIL: sakertour.office@gmail.com, sakertour@gmail.com, tel.:30 9957765)

PRO PATRIA

Arany János: «Ha későn, ha csonkán, ha senkinek, Írjad!»

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

anti-antiglobalista

kapitalizmuspárti és demokráciapárti

The Confluence

A weblog for Democrats in Exile

Nemzeti InternetFigyelő

Információk, politikai elemzések, értekezések, interjúk, belföldről és külföldről (NIF)

galferences

Just another WordPress.com site

horgonyember

Smile! You’re at the best WordPress.com site ever

Valaki blogja

Valaki blogja információs és moderált blog .Magyarok ' Ha nem szeretjük,de legalább tiszteljük egymást' Ha bajban van a magyar segitsünk mint a hókasztrófában' Nagy árvíz előtt áll Magyarország.Segitsen'

WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 605 other followers

%d bloggers like this: