Skip to content
2012-06-30 / mariablogja

Meg kell számolni a lovakat a kórházakban – ez Balog Zoltán minisztériumának az utasítása

A kötelező lószámlálás valamennyi, az EMMI irányítása alá tartozó költségvetési szervet érinti, így a kórházak gazdasági vezetői mellett a napokban valószínűleg a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság irodáiban, a börtönökben, a fegyházakban, az önkormányzatoknál, a közoktatási intézményekben, az egyetemeken, a múzeumokban, a könyvtárakban, a társadalombiztosítási igazgatóságokon, sőt még a NAV igazgatóságainál is lovakat számolnak majd.

Én meg azt szeretném, ha a minisztériumokban az ökröket, a Parlamentben pedig a birkákat is megszámolnák.

*

Narancsbirkák

*

A lovak megszámolására, a tenyészkancák, a mének, a csikók számbavételére és az eredmény jelentésére a kórházak egy hetet kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Költségvetési Főosztályának osztályvezetőjétől, Móré Tamástól.

“A felhívott intézményvezetők eg része dühöngött, hogy az átszervezések közepén még több adminisztrációs feladatot varrtak a nyakukba, mert a nincs válaszra is idő kell. Mások viccnek vélik a levelet. Volt, aki azt mondta, hogy ez az államosítás „mellékhatása”, és ő már kora reggel sorba állította nemcsak a lovakat, de a szamarakat is az intézményében.” – adta hírül a nol.hu.

*

*

Lószámlálás a költségvetési intézményeknél

*

Forrás:

http://www.nol.hu/belfold/loszamlalas_lesz_az_egeszsegugyben
http://nol.hu/media/file/attach/42/14/00/000001442-7452.pdf

*

About these ads

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Connecting to %s

rasputyn

Just another WordPress.com site

Szabad Riport

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.

That girl

lost in Stockholm

háztartási lexikon

A lap bemutatja a háztartás praktikáit

szendamondja

"Két végtelen van a Világegyetemben, az Idő és az Emberi Ostobaság" - A. Einstein

Pusztaranger

Neues aus Ungarn

Orbánról

Orbánról blog Orbán Viktorról szól.Személyes véleményt és cikkeket, híreket tartalmaz Orbánról'

hungarianvirus

Terjedünk, mint a VíRUS!

Komló Média

A komlomedia.hu blogja. A bulvár kicsit másként

Labanc Kurír

A labanc szatíra magazinja

Hortobágy madárfotós Blog

Sakertour hírek madárfotósoknak (www.sakertour.com; E-MAIL: sakertour.office@gmail.com, sakertour@gmail.com, tel.:30 9957765)

PRO PATRIA

Arany János: «Ha későn, ha csonkán, ha senkinek, Írjad!»

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

anti-antiglobalista

kapitalizmuspárti és demokráciapárti

The Confluence

A weblog for Democrats in Exile

Nemzeti InternetFigyelő

Információk, politikai elemzések, értekezések, interjúk, belföldről és külföldről (NIF)

galferences

Just another WordPress.com site

horgonyember

Smile! You’re at the best WordPress.com site ever

Valaki blogja

Valaki blogja információs és moderált blog .Magyarok ' Ha nem szeretjük,de legalább tiszteljük egymást' Ha bajban van a magyar , segitsünk . További szép napot ' Bort,búzát békességet'

WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 605 other followers

%d bloggers like this: