Skip to content
2012-06-25 / mariablogja

Betiltják-e Kiszel Tündét az önkényuralmi szervezet nevére utaló vezetékneve miatt?

A művésznő vezetékneve nyíltan utal az MSZMP ifjúsági tagozatának, a KISZ-nek az elnevezésére, ezért rossz emlékeket idézhet fel sok jóérzésű magyar emberben. Kiszel Tündének tehát nevet kell változtatnia.

Ugyancsak be kellene tiltani a vörösbegy, a csillagász, a szócikk, a kiszúr és a vörös óriás szavakat, helyettük a narancsbegy, a lelkész, a nemzeti oldal, a Vezénylő Tábornok Úr és a narancstörpe szavak lennének használandók. A tiltólistára kerülő szavak teljes listája az azokat helyettesítő szavakra tett javaslatokkal a poszt végén olvasható.

A probléma hamarosan megoldódhat. 2012. június 22-én kilenc derék honatya és honanya – név szerint Dr. Stágel Bence (KDNP), Csöbör Katalin (Fidesz), Németh Zoltán (Fidesz), Michl József (KDNP), Sági István (Fidesz), Kőszegi Zoltán (Fidesz), Patay Vilmos (Fidesz), Vantara Gyula (Fidesz) és Wittner Mária (Fidesz) – törvényjavaslatot nyújtottak be a parlamentben.

A T/7757 szám alatt elérhető 13 oldalas törvényjavaslat címe: Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról.

A javaslatban sok más érdekesség mellett az alábbi felvetések is szerepelnek:

*

“A cég elnevezésében nem szerepelhet
a) olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy
b) olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX . századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.”

*

“Sajtótermék elnevezésében nem szerepelhet
a) olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy
b) olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.”

*

“Civil szervezet elnevezésében nem szerepelhet
a) olyan személy neve, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be, vagy
b) olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.”

*

“közterület, illetve közintézmény nem viselheti
a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy
b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.”

*

A törvény 2013. január 1-én lépne hatályba, és sarkalatos törvény lenne, vagyis csak a képviselők kétharmadának az egyetértésével lehetne megváltoztatni.

A törvényjavaslat általános indoklásában – szintén sok más érdekesség mellett – ezek a gondolatok is olvashatók:

*

“Hazánkban jelenleg egyre erősebb nyomás érezhető mind a lakosság, mid a média irányából a diktatúrákhoz, elsősorban a kommunista diktatúrához, valamint a tanácsköztársasághoz köthető személyekről elnevezett utcanevek, intézmények, társadalmi szervezetek nevének megváltoztatásával kapcsolatban.

Az önkényuralmi politikai gyakorlattal történő teljes körű szakítás megköveteli, hogy ilyen ideológiákhoz, pártokhoz, jelképekhez kötődő elnevezések ne maradhassanak fenn, illetve a jövőben se jelenjenek meg. Ezzel eleget teszünk annak a társadalmi elvárásnak, hogy utcáink, intézményeink, szervezeteink csak olyan elnevezést viseljenek, amelyek méltóak a demokratikus jogállam eszméihez. A módosító javaslat e célnak megfelelően széles körben megtiltja a diktatúrához kötődő elnevezések használatát.”

*

*

Az indokolásban megtaláljuk azoknak a településeknek a koránt sem teljes listáját, ahol utcát neveztek el a következő személyekről, szervezetekről, dátumokról vagy jelképekről:

*

- Vlagyimir Iljics Lenin (43 település)
- Karl Marx (36 település)
- Friedrich Engels (16 település)
- Szamuely Tibor (9 település)
- Kun Béla (19 település)
- Münnich Ferenc (5 település)
- Ságvári Endre (53 település)
- Frankel Leó (13 település)
- Vörös Csillag (6 település)
- Felszabadulás (43 település)
- Felszabadítók (1 település)
- Tanácsköztársaság (10 település)
- Népköztársaság (3 település)
- Néphadsereg (8 település)
- Vörös Hadsereg (33 település)
- Népfront (6 település)
- Munkásőr (5 település)
- Április 4. (11 település)
- November 7. (4 település)

*

Én azon a véleményen vagyok, kedves Stágel Bence, Csöbör Katalin, Németh Zoltán, Michl József, Sági István, Kőszegi Zoltán, Patay Vilmos, Vantara Gyula és Wittner Mária, hogy lázas és szorgalmas munkának tűnő pótcselekvésükben ne érjék be ennyivel!

Tiltsanak be minden olyan magyar szót, amelyik bármilyen értelemben összefüggésbe hozható Magyarország 1945 és 1990 közötti történelmével!

*

*

2013 január elsejétől legyen tilos használni, kimondani, nyomtatásban vagy elektronikus úton közzétenni, színként megjeleníteni a vörös színt és annak minden árnyalatát. Legyenek továbbá betiltva a következő szavak is, amelyek helyett a következő kifejezések legyenek használandók:

*

- vörösbegy – narancsbegy
- vörösbor – narancsbor
- vörös óriás – narancstörpe
- vörösfenyő – narancsfenyő
- Vöröskereszt – Narancskereszt
- vörös terror – narancsuralom
- Vörös-tenger – Narancs-tenger

*

- csillagász – lelkész
- csillagjel – áldás
- csillagkép – szentkép
- csillagszóró – kereszthányó

*

- szociális – polgáris
- szocpol – polgárpol
- szócikk – nemzeti oldal
- szociológia – polgarológia

*

- kiszállás – közigállás
- kiszállítás – nemzeti konzultáció
- kiszárad – közszolgálati média
- kiszed – centrális erőtér
- kiszélesít – gazdasági szabadságharc
- kiszemel – egykulcsos adó
- kiszúr – Vezénylő Tábornok Úr

*

- kommunális – nemzeti
- kommün – fülkeforradalom
- kommüniké – konzultációs kérdőív

*

About these ads

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Connecting to %s

rasputyn

Just another WordPress.com site

Szabad Riport

Az Igazság semmitől sem fél! - Csak attól, ha elhallgatják.

That girl

lost in Stockholm

háztartási lexikon

A lap bemutatja a háztartás praktikáit

szendamondja

"Két végtelen van a Világegyetemben, az Idő és az Emberi Ostobaság" - A. Einstein

Pusztaranger

Neues aus Ungarn

Orbánról

Orbánról blog Orbán Viktorról szól.Személyes véleményt és cikkeket, híreket tartalmaz Orbánról'

hungarianvirus

Terjedünk, mint a VíRUS!

Komló Média

A komlomedia.hu blogja. A bulvár kicsit másként

Labanc Kurír

A labanc szatíra magazinja

Hortobágy madárfotós Blog

Sakertour hírek madárfotósoknak (www.sakertour.com; E-MAIL: sakertour.office@gmail.com, sakertour@gmail.com, tel.:30 9957765)

PRO PATRIA

Arany János: «Ha későn, ha csonkán, ha senkinek, Írjad!»

Hungarian Spectrum

reflections on politics, economics, and culture

anti-antiglobalista

kapitalizmuspárti és demokráciapárti

The Confluence

A weblog for Democrats in Exile

Nemzeti InternetFigyelő

Információk, politikai elemzések, értekezések, interjúk, belföldről és külföldről (NIF)

galferences

Just another WordPress.com site

horgonyember

Smile! You’re at the best WordPress.com site ever

Valaki blogja

Valaki blogja információs és moderált blog .Magyarok ' Ha nem szeretjük,de legalább tiszteljük egymást' Ha bajban van a magyar , segitsünk . További szép napot ' Bort,búzát békességet'

WordPress.com News

The latest news on WordPress.com and the WordPress community.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 605 other followers

%d bloggers like this: