Honnan lehetett tudni, hogy Fellegit kirakják az IMF tárgyalódelegációjából?
Abból az árulkodó testbeszédből, amit a miniszterelnök várójában készült lentebbi képen elemezhetünk. A kép Fellegi Tamás, Varga Mihály, Matolcsy György és Simor András toporgását örökítette meg.
Január hatodikán a jegybankelnök kérésére ült össze Simor András, Varga Mihály, Matolcsy György és Fellegi Tamás és Orbán Viktor a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában.
Az MTI képén azt a jelenetet látjuk, amikor Simor megérkezett a Varga és Fellegi között látható ajtón keresztül, vélhetően kezet fogott a három várakozó emberrel és a kabátját viszi a ruhatárhoz.
*
*
A következő képre rárajzoltam a négy politikus testbeszédét magyarázó nyilakat:
*
*
Mire figyeljünk a képen?
Elsőre feltűnik, hogy a három várakozó ember a lehető legtávolabb helyezkedik el egymástól. Valószínű, hogy már Simor érkezése előtt is ezeken a pontokon álltak, egymástól a lehető legnagyobb távolságot tartva anélkül, hogy udvariatlanul távol húzódtak volna egymástól.
*
Miért érdekes ez?
Az embereket körülvevő teret kiterjedésük szerint négy típusba szokták sorolni: intim, személyes, társadalmi és nyilvános zóna. Ha idegenek tolakodnak abba a zónába, ahol nincs keresnivalójuk, rosszul érezzük magunkat, agresszívvé válunk. A testünket körülvevő kb. 50 cm sugarú körben található az intim szféránk, ahová csak a legközelebbi családtagok és barátok léphetnek be. 1,2 m távolságig tart a személyes zónánk a barátaink, ismerőseink számára. 1,2 – 3,5 méter sugarú körön belül van a társadalmi zónánk, ezt a távolságot igyekszünk tartani az idegen emberektől. A 3,5 méteres sugarú körön kívül kezdődik a nyilvános zóna, ahová bárki idegen is beléphet. Mindezzel a proxemika nevű tudományág foglalkozik.
A képen látható három álló ember (a negyedik éppen mozgásban van) szemmel láthatóan igyekszik a többieket a saját társadalmi zónája szélén, szinte a nyilvános zónája határán tartani.
*
Nézzük, mit árul el a miniszterelnök előszobájában toporgó politikusok testbeszéde!
*
Varga Mihály testbeszéde:
Varga az előtte elhaladó Simort követi a szemével, arckifejezése valami olyasmit üzen, mint ha azt gondolná: “na, ennek ma jó napja van”. Jobb cipője orra Simor felé, bal cipője orra Matolcsy felé mutat. Ennek azért van jelentősége, mert a testbeszéd-szakértők úgy tartják, hogy aki felé valakinek a cipőorra mutat, arra a személyre figyel az illető, azt fogadja el, azt vonná be a saját csoportjába.
Varga két kezét védőkorlátként kulcsolja össze a mellkasa előtt, ebből azt gondolhatjuk, hogy nincs kedvére sem a program, sem a társaság. A karkeresztezésnek három típusa van: lehet ökölbe szorított kézzel, nyitott tenyerekkel és hónalj előtt felfelé mutató hüvelykujjal keresztezni a két karunkat. Az ökölbe szorított kéz feszültségre utal, a nyitott tenyérrel keresztezés nyugalomra, míg a felfelé mutató hüvelykujj a felsőbbrendűség érzését tudatja. Varga jobb kezét felfelé mutató hüvelykujjal szorítja a hóna alá.
Matolcsy György testbeszéde:
Matolcsy hasonló testtartást vett fel, mint az ex-pénzügyminiszter Varga. A testtartás másolása, bár itt nem tudni, melyik ember másolta le a másik tartását, a másoló fél egyetértését kooperációkészségét mutatja. Matolcsy jobb cipőorra viszonozza Varga bal cipőorrának rámutatását, míg bal cipőorrával Simor felé mutat. Ezzel Varga, Simor és Matolcsy között létrejön egy képzeletbeli háromszög, ami azt jelzi, hogy ha a harmadik fél, ez esetben Simor is hajlandó, akkor ők hárman egy csoportot alkotnak.
Matolcsy Vargához hasonlóan követi a szemével Simor mozgását. A különbség annyi, hogy Matolcsy felsőtestével is a jegybankelnök után is fordul. Ebből arra lehet következtetni, hogy kettőjük közül Matolcsy az, aki nagyobb mértékben hajlandó elfogadni Simor álláspontját.
A nemzetgazdasági miniszter az államtitkár tartását letükrözve, karjait védőkorlátként maga elé fonva áll. Nem látszik, hogy ezt nyitott tenyérrel, vagy ökölbe szorított kézzel teszi, de egészen biztos, hogy nem “üzen” felfelé fordított hüvelykujjal.
Fellegi Tamás testbeszéde:
Fellegi ezen a képen a kakukktojás. Terpeszben áll, mintha inogni érezné a pozícióját és így igyekezne stabilizálni magát. Egyik cipőjének az orra sem mutat senki felé, ebből arra lehet következtetni, hogy nem része a Varga és a Matolcsy által alkotott, és a Simorral bővíthető csoportnak. Mivel a piros nyilak által határolt térben Simor és Matolcsy áll, lehet következtetni arra, hogy ha választhatna, velük kettőjükkel alkotna csoportot, amiből Vargát kihagyná.
Fellegi két kezét zsebre dugta, valószínűleg ökölbe szorítva. A zsebre dugott kéz jelentheti az együttműködés elutasításának a szándékát. Kezeit nem keresztezi mellkasa előtt, védekező helyzetére az utal, hogy az asztal mögé húzódott. Testtartása érdekesen kicsavarodott: arcával az utca felé fordul, míg mellkasa, csípője és lábfeje fokozatosan 90 fokkal elfordítva a helyiségben tartózkodók felé fordul. A testbeszéd megfejtése során ilyenkor azt lehet feltételezni, hogy bár figyelmét tudatosan a várószobában történő eseményekről az utcai forgalomra irányítja, testtartása elárulja, hogy mi köti le a gondolatait valójában.
*
Mi ebből a tanulság?
A három ember testtartásából lehetett következtetni arra, hogyan viselkednek majd a megbeszélésen.
*
1. Varga valószínűleg a saját álláspontját védi majd. Ha véleményt kell mondania, inkább Matolcsy mellé áll, minthogy Fellegit támogassa, míg Simort egy tárgyaláson kihívást jelentő, ám tiszteletre méltó ellenfélnek tartja.
2. Matolcsy kész együttműködni Simorral és Vargával, elfogadni az álláspontjukat, feltéve, hogy az ő álláspontját is figyelembe veszi és mérlegeli a másik kettő. Fellegire egyáltalán nem számít a vitában.
3. Felleginek úgy hiányzott ez a megbeszélés Vargával, Simorral és Matolcsyval, mint üveges tótnak a hanyatt esés, de ha muszáj állást foglalnia, akkor inkább Simorral és Matolcsyval alkotna egy tábort, mintsem a saját felsőbbrendűségét a testtartásával is kifejező Vargával.
*
A megbeszélés sikerét a biztatónak egyáltalán nem mondható üzenettel bíró toporgás után az dönthette el, hogy melyik szereplő és milyen feltételekkel volt hajlandó közös nevezőre jutni a minden jel szerint perifériára került Fellegi Tamással, akit nyilván nem tudtak kizárni a vitából, hiszen ő vezeti majd az IMF magyar delegációját. Ha ők hárman nem tudnak megegyezni, akkor a megbeszélésen Simor Andrásnál lesz érdemben a szó.
*
Mi történt később a miniszterelnök dolgozószobájában?
A megbeszélés kilenckor kezdődött, ám Simor András már fél 10 körül távozott. Azt mondják, tiltakozásképpen állt fel a tárgyalóasztaltól. A találkozó Simor gyors távozása után nem folytatódott tovább.
Varga valószínűleg nem engedett felsőbbrendűnek vélt pozíciójából, Matolcsy és Simor pedig nem szövetkeztek Fellegi Tamással.
*
Mi történt azóta?
Május 11-én orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár, Varga Mihály lesz június 1-jétől Fellegi Tamás utódja. Ő vezeti majd árca nélküli miniszterként a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat.
“Fellegi Tamás elvégezte a munkát, amivel megbíztuk. Nagyon nehéz munkát végzett el, hálás vagyok azért a teljesítményért, amit nyújtott. Az egész ország köszönettel tartozik neki: óriási ellenerők munkálkodásának közepette elérte, hogy meg tudjuk kezdeni a tárgyalásokat Magyarország pénzügyi lehetőségeinek bővítéséről az IMF-fel és az EU-val” – közölte Orbán, és hozzátette, hogy ezen a területen a politikai munka véget ért, a tárgyalások meg fognak kezdődni, és egy szakközgazdászra van szüksége Fellegi helyett.
(A négy politikus testbeszédét elemző eredeti poszt 2012. január hetedikén jelent meg a maria.blog.hu blogomon.)



