Bicikliszentelés Mezőkövesden – Így készül a szentelt bringa
600 biciklit áldott meg egy pap Mezőkövesden vasárnap. Az ötlet a katolikus egyháztól származott. Hol voltak ezek a jámbor emberek, amikor a város vezetői februárban a “Munkát, kenyeret” menet résztvevőit alázták?
“Itt Mezőkövesden, tekintettel arra, hogy a város sík terepen terül el, meglehetősen közkedvelt a kerékpárral való közlekedés. Illő tehát, hogy erre a közlekedési eszközre, amelyet talán minden nap használunk, Isten áldását kérjük. Jó alkalom ez az ünnep arra is, hogy a közlekedéssel kapcsolatos hibáinkat, esetleg bűneinket is tudatosítsuk, megbánjuk, illetve, hogy a biztonságos közlekedésért, valamint a közlekedésben résztvevők nagylelkűségéért és figyelmességéért imádkozzunk” – magyarázta a szertartás létjogosultságát a ceremóniát végző plébános.
*

*
Tényleg érdekelne, hogy milyen hozzáadott értékkel rendelkeznek ezek a szentelt bringák a kereskedőknél frissiben vásárolt – pogány – drótszamarakhoz képest. Mi ellen védi őket és használójukat az isteni áldás? A szentelt bringákat nehezebb ellopni? Ritkábban kapnak defektet? Nehezebben esik le róluk a biciklilánc? Maguktól lefékeznek a balesetveszélyes helyzetekben?
*
És mi az a szentelés egyáltalán?
A Magyar Elektronikus Könyvtár a szentelésről ezt írja:
“A szentelések azok a római katolikus egyházi szertartások, amelyeket a pap bizonyos alkalmakkor emberek, ételek, italok, tárgyak, növények stb. megszentelése, megáldása céljából az egyház által előírt imaszövegek elmondásával, keresztvetéssel, szenteltvíz hintésével, tömjénezéssel egybekötve végez. [...] A szentelményeknek, az áldásoknak a néphit is rendkívüli hatást tulajdonított. A régi paraszti életformában az embert szinte a születéstől a halálig végigkísérte a vízkeresztkor, néhol nagyszombaton is megszentelt víz. A gyertyaszentelőkor megszentelt gyertya, amely a néphit szerint az égiháborút is eltávolította, néhány évtizeddel ezelőtt még ritkán hiányzott egyetlen r. k. parasztházból. A szentelés körébe sorolhatjuk a búzaszentelést és a húsvéti ételszentelést, a nagyszombati tűzszentelést, a János napi borszentelést, stb. Igen gyakran a pap a hivők kívánságára is végzett szentelésnek nevezett áldásokat.”
*
A plebania.net oldaláról letölthető dokumentumból pedig azt is megtudhatjuk, milyen fajta áldáshoz milyen liturgikus szöveg dukál.
*
Az egyházi évhez kapcsolódó áldások közé tartozik az ádventi koszorú, a betlehemi jászol, a Szent János-napi borszentelés, a ház-szentelés és a tömjén megáldása Vízkereszt napján, a gyertyaszentelés, a húsételek, a kalács és a tojás megáldása Húsvétkor.
A személyekhez kapcsolódó áldások közé tartozik a család, a gyermekek, a betegek, a jegyesek, az édesanyák, az útra indulók, az útról érkezők, a szülők, a testvérek megáldása.
A tárgyakhoz kapcsolódó áldások között vannak az általános áldó imádságok, az oltár és az oltári felszerelések megáldása, a keresztúti keresztek, stációképek, harangok, orgonák, litrgikus ruhák, olvasók, imakönyvek, keresztek, képek, szobrok, feszületek, sírkövek, az új ház és az új kenyér, a gyümölcsök, ételek, és a víz megáldása. Szintén a tárgyakhoz kapcsolódó áldás a járművek és a munkaeszközök megáldása is.
*
Hogyan szokás megáldani egy kerékpárt?
Ezekkel a szavakkal:
“Könyörögjünk. Mindenható örök Isten, te mindent örök dicsőségedre és az emberek javára rendeltél. Kérünk, áldd † meg szent áldásoddal és oltalmazd gondviselő oltalmaddal minden veszélytől ezeket a járműveket. Add, hogy amikor szolgáid ezek használatával járják a földi élet útjait, ugyanakkor törvényeid útján megmaradva és szent akaratod teljesítésében mindig előbbre haladva eljussanak egykor az örök hazába. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Könyörögjünk. Hallgasd meg, Urunk, alázatos könyörgésünket. Áldd † meg szentséges és hatalmas jobboddal e járműveket, amelyeket a te nevedben megáldunk. Állítsd kegyesen őrizetükre szent angyalodat; és dicsőséges vértanúdnak, szent Kristófnak közbenjárására mindazoknak, akik ezeken utaznak, nyújtsd gondviselő oltalmadat minden veszéllyel szemben. Adj nekik mindenkor szerencsés megérkezést. Mutasd meg szolgáidnak az üdvösség útját, hogy kegyelmeddel támogatva eljussanak egykor a földi élet mulandó változandóságai és vándorlása után örök céljukhoz. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Könyörögjünk. – Kérve kérünk, Urunk, Istenünk! Oltalmazó szeretettel áldd † meg ezt a járművet (ezeket a járműveket). Állítsd őrül mellé(jük) szent angyalodat, hogy mindazokat, akik ezen a járművön (ezeken a járműveken) utaznak, őrizze meg minden bajtól. és miként egykor a kocsiján utazó és közben a Szentírást olvasó etióp férfiúnak Fülöp diakónusod által megadtad a hit kegyelmét, ugyanúgy mutasd meg ezeknek a gyermekeidnek is az üdvösség útját. Így kegyelmed segítségével mindig csak a jóra törekedjenek, és földi életútjuk viszontagságai után elnyerhessék az örök boldogságot. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.”
*
Mi a bajom a mezőkövesdi bringaszenteléssel?
Semmi bajom nem lenne vele, ha nem abban a városban történt volna a ceremónia, ahol ez év februárjában Tállai András mezőkövesdi politikus, a Belügyminisztérium fideszes államtitkára a “Munkát, kenyeret!” elnevezésű, Miskolcról Budapestre tartó tiltakozó menet részvevőit rumos teával, hólapáttal, alkoholszondával és 4230 Ft napibérrel várta.
Mert így ez az egész haccacáré nem több, mint álszent, szenteskedő, szemforgató képmutatás. Igény persze bizonyára van rá.
*
*

